Amikor egy vitából győztesen szeretnénk kikerülni, nem mindig fogalmazódik meg bennünk, hogy ehhez a vesztesnek alul kell maradnia a “párviadalban”. De csak akkor lehet valaki a vitában győztes, ha a másik veszít?
A “klasszikus” felállás szerint sajnos igen. Gondoljunk csak bele: a bíróságon a feleket eleve alperesnek és felperesnek hívják - még név szerint sem egyenrangúak! Amikor konfliktusba keveredünk, a tanult mintáink alapján nem elsősorban a problémát akarjuk megoldani, hanem nyerni akarunk. A másik fölött, előtt. A vitás helyzetben ott a rizikó, hogy veszítünk - vagy nyerünk ugyan, de másnak a kárán. Ez is egy oka lehet annak, hogy sokan nehezen vállalják fel a konfliktushelyzeteket - ilyen hozzáállással vitázni annyit jelent, mint ringbe szállni. és a győzelemért menni.
Amennyiben viszont a korábban leírt konszenzusos megoldásra törekszünk esélyt adunk magunknak és a másiknak, hogy méltósággal és megelégedéssel lépjünk ki az adott szituációból. Ekkor ugyanis mind a ketten arra koncentrálunk, hogy a helyzet, ami körül a vita kialakult, megoldást nyerjen. Mindez azzal jár, hogy nem leszünk abszolút győztesek, (vagy vesztesek) - ideális esetben mindenki jó érzéssel száll ki a helyzetből.
Persze helyzete és embere válogatja, hogy ki és mikor tud, vagy akar így kezelni egy esetet. Egy próbát mindenesetre megér.
