2017. április 16., vasárnap

"EYE - Energy for Young Entrepreneurs" Youth Exchange

2016-ban vette kezdetét a nemzetközi projekt egyik régi partnerszervezetünkkel, a portugál YUPI (Youth People with Initiative) szervezésével. Az ERASMUS + program keretén belül megvalósuló „EYE – Energy for Young Entrepreneurs” című projekt során lehetőségünk nyílt részt venni egy képzésen, a résztvevő országok megvalósítottak ifjúsági kezdeményezést hazájukban, végül pedig idén márciusban a projekt lezárásaként a résztvevő fiataloknak lehetőségük volt Portugáliában egy ifjúsági cserén tapasztalatokat cserélni.

2016. tavaszán egy felejthetetlen hetet töltöttünk el Portugáliában több országgal egy Európai Uniós projekt kereteben, melynek célja volt, hogy minket, mint tettre kész fiatalokat, azzal a tudással ruházzanak fel, hogy hazainkban más fiatalok bevonásával valami korszerűt, valami újat alkossunk a fiatalság, fejlődés és tudatosság útján.
A hazaérkezés után a projekt második fázisa volt, hogy keressünk minél több fiatalt és egy általunk közösen kitalált ifjúsági kezdeményezést valósítsunk meg. Az ötletünk-, amiért mindenki lelkesedett- az volt, hogy rászoruló gyerekeknek segítsünk valahogy. Szerettünk volna nekik adni valamit es az európai uniós lehetőségekről beszelni, hogy lássak, mindig van alkalom önmagukat felfedezni. Utunk a budapesti X. kerületi Wesley János Óvoda, Általános Iskola Szakiskola és Gimnáziumba vezetett, ahol kifestettünk két tantermet. A tanárok és diákok is nagy lelkesedéssel fogadtak ötletünk. Mindemellett könyveket, ruhákat es játékokat is gyűjtöttünk nekik. Karácsony közeledtével ez külön megmelegítette a szívüket és a miénket is. :)  (Maja)

 A projekt harmadik fejezete a festői Portugál Gerês-be vezetett bennünket, ahol 6 főből álló magyar csapat egy ifjúsági cserén vett részt az 1 éves EYE Projekt lezárásaként.
A következőkben Lilla beszámolóját olvashatjátok az ifjúsági cseréről Portugáliában.

Portugália
Ferihegy, március 16., kora hajnali óra. Kissé fáradtan és kialvatlanul, de annál nagyobb lelkesedéssel vártam az indulást. Találkoztam a csapat többi tagjával, majd a kötelező ellenőrzések után már a gép indulását vártuk. Ekkor kezdett ébredezni a repülőtér és én is lassan ráeszméltem, hogy életem eddigi legnagyobb kalandja veszi kezdetét pár óra múlva.
Pár repüléssel és várokozással töltött óra után már Portugália fölött repültünk. Kinéztem az ablakon és egy teljesen más táj tárult a szemem elé, mint amit eddig megszoktam. Kopár, sziklás táj, de nem zord volt az összhatás, hanem az a tipikus, mediterrán, magával ragadó. Leszálltunk és tényleg kezdetét vette az igazi kaland. 0. lépésként megnéztük Porto gyönyörű városát. Sok városban voltam, de ez a hely mély nyomokat hagyott bennem. Annyira mediterrán és lüktető, élettel teli, pontosan ahogy elképzeled Portugáliát. Napsütés, színes csempék minden épületen, szűk macskaköves utcák. A miliő azonnal magával ragadott és a következő 10 napban teljesen a hatalma alá vont. Városnézésünk után visszatértünk a repülőtérre, ahova addigra a többi résztvevő ország csapata is megérkezett. A portugál szervező csapattal való találkozás után pedig elindultunk a nemzeti parkba, mely otthont adott nekünk a következő hétre. Közel 3 órás buszutazás után megérkeztünk a Peneda-Gerês National Park területére. 


Mindenhol mély szakadékok, magas sziklák, folyók, tavak, kis falvak és véget nem érő szerpentines út. Megérkeztünk. Sötét volt és a közel egy napos utazás után kissé fáradtan nem éppen találtuk barátságosnak a környezetet. Távol mindentől, távol az otthontól. Másnap, miután kipihentük magunkat, már sokkal meggyőzőbb volt  a táj. Az ablakból kinézve hatalmas hegyek és a véget nem érő Nemzeti Park gyönyörű képe tárult a szemünk elé. Az ifjúsági csere témája a fiatal vállalkozók és az önkénteskedés volt. 6 országból érkeztek a résztvevők. Színes kis multikulti csapat alakult kis lengyelekből, románokból, németekből, olaszokból a portugálokból és belőlünk. Őszintén be kell vallanom, hogy úgy éreztem, ez a téma nagyon messze áll tőlem, de fél nap után rá kellett jönnöm, hogy sokkal közelebb van az életemhez, mint gondoltam. Az elkövetkező egy hétben minden nap reggel 10-kor kezdődtek a változatos programok, melyek között voltak workshopok, ismerkedős játékok, csapatépítők, illetve kreativitást igénylő feladatok is, melyek mind az önkéntesség témáját járták körül. El kell ismernem, hogy még az indulás előtt is a legnagyobb félelmem nem a távolság volt, hanem az angol nyelv. Szerencsére pár nap alatt ezt a félelmemet is sikerült valamilyen szinten legyőznöm, persze azért még van hova fejlődni, de kezdetnek tökéletes volt.


Van az az élethelyzet, amikor nem tudsz egyről a kettőre lépni és ilyenkor az a legjobb dolog, amit tehetsz, ha kilépsz a komfortzónádból és kívülről próbálod szemlélni a problémát. Számomra ez a portugáliai út ezt jelentette. Csapatépítésként egy közel 200 méteres hasadékon kellett átmászni, ahol szükség volt egymás segítésére, a sziklákon felmászáshoz, illetve a kisebb szakadékokon való átjutáshoz. Enyhe klausztrofóbiásként, illetve sötétben félő emberként ez eléggé nagy kihívásnak ígérkezett, de minden félelmemet legyőzve végigcsináltam. A túra végén egy fennsíkra érkeztünk, ahonnan az egész nemzeti parkot beláttuk. Csodás látvány volt, és számomra kissé szimbolikus is volt:

„Csak akkor tudod igazán észrevenni a körülötted levő világot és csak akkor vagy képes új perspektívából szemlélni az életet, ha túljutsz a korlátaidon.”



Egyik nap Bragaba mentünk városnézésre, ahol egy flash-mob-ot adtunk elő a főtéren, ami persze megint olyan dolog, amire azt hittem, hogy engem lehetetlen lesz rávenni, de tévedtem és nagyon élveztem. Pesten nem gondoltam volna, hogy Portugáliában az utcán, mindenki előtt fogunk táncolni, de mégis J
 Az egy hét alatt számos szakmai program során nagyon sok ismerettel gazdagodtunk az önkéntességgel kapcsolatban és ott és akkor megfogadtam, hogy itthon is folytatni szeretném ezt az irányt. A másik fontos dolog, hogy saját magunkról is sokat tanultunk, hiszen 10 napig távol voltunk a civilizációtól abban az értelemben, hogy nem volt internet, közösségi média. Ez eleinte nagyon frusztrált, mert én aztán erősen a telefonom rabja voltam. Pár nap elteltével már egyáltalán nem hiányzott. Rájöttem, hogy feleslegesen sok időt vett el, miközben az igazi kapcsolatokból kimaradtam. Telefon nélkül több idő maradt beszélgetni, megismerni a többieket, más országok kultúráit stb.

Azzal, hogy életemben először belevágtam egy ifjúsági cserébe, számos korlátomat döntöttem le. Leomlottak a falak és felfedeztem, hogy mennyi számtalan lehetőség adódik az életben, ha élünk vele és belevágunk élvezni az életet.

 A belső korlátok sok mindent elzárnak előlünk. Én például féltem, hiszen még soha nem voltam ilyen külföldi úton és nem fogom megállni a helyem. Ehhez képest a 10 nap alatt folyamatos pozitív csalódás ért. Mindenki segítőkész, kedves, barátságos volt és persze a magyar csapatot is nagyon jóra sikerült összeállítani, ami tovább fokozta a jó hangulatot. Nem bántam meg, egy pillanatra sem, hogy egyből igent mondtam az útra, sőt elkapott az egésznek a hangulata, így ha még adódik ilyen lehetőségem, azonnal igent mondok. (Lilla)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése