Weekend at the Media Diet Youth Exchange

We had so much fun at this weekend at Baskó: challanging canoa trip at the Bodrog river, interesting workshops about the effect of offline life.

Media Diet Youth Exchange Baskó

Enjoying the warm summer days in Baskó and the creative time together.

We have arrived here, to the Media Diet

We get rid of our smart phones for the next week at the exchange. We are very execited about create something wonderful in these days! 

MEDIA DIET Youth Exchange starts: Arrival to Baskó

The groups from Ireland, Denmark, Hungary, Italy, Germany and Czech Republic have arrived to Baskó. Started to explore the venue and getting to know each other.

Bianka I EVS in Italy

A Te Is Alapítvány következő EVS önkéntese, Bianka 9 hónapos EVS projektjét tölti  Alapítványunk már régi partner szervezeténél Szardíniában. Most, hogy lassan az önkéntes ideje lejár, Bianka élményeit olvashatjátok, hogyan telnek napjai az olasz szigeten.

2016. november 2.-án érkeztem ide Szardíniára, életem első repülőútját éltem túl és őszintén szólva jobban féltem magától az úttól, mint az itt eltöltendő 9 hónaptól. Mielőtt megérkeztem volna, nem beszéltem túl jól angolul és egyáltalán nem tudtam olaszul, de gondoltam fő a bátorság. 

 A koordináló szervezetem Cagliariban van, ami Szardínia fővárosa, míg a fogadó szervezetem Villacidro önkormányzata. Villacidro egy kisebb város, akárcsak Mohács, ahonnan érkeztem és kb egy óra busszal a fővárostól. Itt dolgozom önkéntesként három helyen, egy fiataloknak, álláskeresőknek, tanulni vágyóknak fenntartott információs központban, egy nevelési központban, ahol gyerekeknek tartunk iskola utáni tevékenységet és a harmadik hely az új otthonom, ahol lakom, egy öregek otthona. 

Tekintve, hogy grafikus vagyok, sosem dolgoztam együtt igazán emberekkel, szóval ez elég nagy kihívás volt számomra és ez az egyik okom is, amiért ezt a projektet választottam, ugyanis ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy minden korosztállyal való együttműködésben kipróbálhassam magam.

Az EVS legnehezebb része számomra minden egyes nap megküzdeni azzal, hogy hülyének, értéktelennek vagy butának tartanak, csak azért mert nem beszélek olaszul. Az első pár hetet kész katasztrófaként éltem meg, de persze minden kezdet nehéz. Az információs központban nyelvtudás híján nem vették túl nagy hasznomat, de végül feltaláltam magam és jelenleg plakátok gyártásával segítem az itt dolgozók munkáját. 

A nevelési központban eleinte 4-5 és 6-7 éves gyerekek csoportjával dolgoztam együtt, ami elég könnyűnek bizonyult a nyelvi problémák szempontjából nézve és eleinte együtt dolgoztam még egy vegyes csoporttal is, amelyben leginkább gimnazista korú fiatalok voltak, majd márciustól (amikor is az önkéntes társam, aki Szlovéniából jött, bejelentette, hogy nem fejezi be a projektet és hazamegy) változott a munkarendem és most már két új csoporttal dolgozom. Egyik csoportban délelőtti foglalkozásokat tartunk anyukáknak míg a másik iskola utáni csoport, ahol 10-12 éves gyerekeknek tartunk kreatív foglalkozásokat különböző témákban, és persze sokat játszunk is.

A nyelvi korlátaimból adódó kommunikációs problémáim okozták eddig a legtöbb fejfájást és a legnagyobb örömet is egyszerre. Néha még ma is elgondolkodom rajta, hogy hogyan gondoltam, hogy menni fog egyszerre két nyelv elsajátítása, de hozzátenném, ma már nincs gondom az angollal és olaszul is megértetem magam. Sosem fogom elfelejteni, amikor egy hónap után az öregek otthonában az egyik dolgozó nagy mosollyal odalépett hozzám, hogy telepített a telefonjára egy fordító alkalmazást, szóval ha van kedvem holnap elmehetünk együtt túrázni a hegyekbe és ha nem értjük egymást tudjuk használni az alkalmazást. (Ugyanis azt kifelejtettem a történetből, hogy az öregek otthonában egy árva lélek sem beszél angolul, szóval az első pár hónapban a „kommunikáció” a dolgozókkal csak mutogatásból állt… Mondanom sem kell, kész káosz volt.)

Amúgy Szardínia egy káprázatos hely, de persze semmi nem megy zökkenőmentesen, hiszen alapból nem úgy indultam neki a projektemnek, hogy egyedül kell élnem egy kis faluban, ahol persze alig vannak fiatalok, de sokat segítenek az itt dolgozók is és az kell, hogy mondjam az olaszok rettentően vendégszeretőek. Igaz, hogy ha tudnak is angolul nem akarnak beszélni, de így legalább előbb megtanulok olaszul, hiszen a kényszer nagy úr. 

Szabadidőmben sokat túrázok munkatársakkal, barátokkal és persze tenger vesz bennünket körül, amit meglátogatni szintén csodálatos élmény, tekintve hogy Magyarországon ugye nincs. A legtöbb nehézség leküzdésében a mentorom van segítségemre, akivel nagyon nagy szerencsém van, hiszen az eltelt hónapok alatt barátok is lettünk és teljes mértékben megértjük egymást. 

Azt gondolom, hogy az EVS egy hatalmas nagy kihívás számomra is, de tudom, hogy ezt a rengeteg negatív és pozitív tapasztalatot semmilyen más úton nem kaphattam volna meg, szóval egy percig se bánom, hogy ide költöztem egy évre erre a csodálatos szigetre.

Nágel Bianka

Ha téged is érdekelne mi fán terem az EVS önkéntesség, esetleg kacérkodsz az ötlettel, ne habozz felkeresni bennünket a facebook.com/teisfoundation vagy info@teisfoundation.hu -n n keresztül! :) 

"EYE - Energy for Young Entrepreneurs" Youth Exchange

2016-ban vette kezdetét a nemzetközi projekt egyik régi partnerszervezetünkkel, a portugál YUPI (Youth People with Initiative) szervezésével. Az ERASMUS + program keretén belül megvalósuló „EYE – Energy for Young Entrepreneurs” című projekt során lehetőségünk nyílt részt venni egy képzésen, a résztvevő országok megvalósítottak ifjúsági kezdeményezést hazájukban, végül pedig idén márciusban a projekt lezárásaként a résztvevő fiataloknak lehetőségük volt Portugáliában egy ifjúsági cserén tapasztalatokat cserélni.

2016. tavaszán egy felejthetetlen hetet töltöttünk el Portugáliában több országgal egy Európai Uniós projekt kereteben, melynek célja volt, hogy minket, mint tettre kész fiatalokat, azzal a tudással ruházzanak fel, hogy hazainkban más fiatalok bevonásával valami korszerűt, valami újat alkossunk a fiatalság, fejlődés és tudatosság útján.

A hazaérkezés után a projekt második fázisa volt, hogy keressünk minél több fiatalt és egy általunk közösen kitalált ifjúsági kezdeményezést valósítsunk meg. Az ötletünk-, amiért mindenki lelkesedett- az volt, hogy rászoruló gyerekeknek segítsünk valahogy. Szerettünk volna nekik adni valamit es az európai uniós lehetőségekről beszelni, hogy lássak, mindig van alkalom önmagukat felfedezni. Utunk a budapesti X. kerületi Wesley János Óvoda, Általános Iskola Szakiskola és Gimnáziumba vezetett, ahol kifestettünk két tantermet. A tanárok és diákok is nagy lelkesedéssel fogadtak ötletünk. Mindemellett könyveket, ruhákat es játékokat is gyűjtöttünk nekik. Karácsony közeledtével ez külön megmelegítette a szívüket és a miénket is. :)  (Maja)

 A projekt harmadik fejezete a festői Portugál Gerês-be vezetett bennünket, ahol 6 főből álló magyar csapat egy ifjúsági cserén vett részt az 1 éves EYE Projekt lezárásaként.

A következőkben Lilla beszámolóját olvashatjátok az ifjúsági cseréről Portugáliában.

Portugália

Ferihegy, március 16., kora hajnali óra. Kissé fáradtan és kialvatlanul, de annál nagyobb lelkesedéssel vártam az indulást. Találkoztam a csapat többi tagjával, majd a kötelező ellenőrzések után már a gép indulását vártuk. Ekkor kezdett ébredezni a repülőtér és én is lassan ráeszméltem, hogy életem eddigi legnagyobb kalandja veszi kezdetét pár óra múlva.

Pár repüléssel és várokozással töltött óra után már Portugália fölött repültünk. Kinéztem az ablakon és egy teljesen más táj tárult a szemem elé, mint amit eddig megszoktam. Kopár, sziklás táj, de nem zord volt az összhatás, hanem az a tipikus, mediterrán, magával ragadó. Leszálltunk és tényleg kezdetét vette az igazi kaland. 0. lépésként megnéztük Porto gyönyörű városát. Sok városban voltam, de ez a hely mély nyomokat hagyott bennem. Annyira mediterrán és lüktető, élettel teli, pontosan ahogy elképzeled Portugáliát. Napsütés, színes csempék minden épületen, szűk macskaköves utcák. A miliő azonnal magával ragadott és a következő 10 napban teljesen a hatalma alá vont. Városnézésünk után visszatértünk a repülőtérre, ahova addigra a többi résztvevő ország csapata is megérkezett. A portugál szervező csapattal való találkozás után pedig elindultunk a nemzeti parkba, mely otthont adott nekünk a következő hétre. Közel 3 órás buszutazás után megérkeztünk a Peneda-Gerês National Park területére. 

Mindenhol mély szakadékok, magas sziklák, folyók, tavak, kis falvak és véget nem érő szerpentines út. Megérkeztünk. Sötét volt és a közel egy napos utazás után kissé fáradtan nem éppen találtuk barátságosnak a környezetet. Távol mindentől, távol az otthontól. Másnap, miután kipihentük magunkat, már sokkal meggyőzőbb volt  a táj. Az ablakból kinézve hatalmas hegyek és a véget nem érő Nemzeti Park gyönyörű képe tárult a szemünk elé. Az ifjúsági csere témája a fiatal vállalkozók és az önkénteskedés volt. 6 országból érkeztek a résztvevők. Színes kis multikulti csapat alakult kis lengyelekből, románokból, németekből, olaszokból a portugálokból és belőlünk. Őszintén be kell vallanom, hogy úgy éreztem, ez a téma nagyon messze áll tőlem, de fél nap után rá kellett jönnöm, hogy sokkal közelebb van az életemhez, mint gondoltam. Az elkövetkező egy hétben minden nap reggel 10-kor kezdődtek a változatos programok, melyek között voltak workshopok, ismerkedős játékok, csapatépítők, illetve kreativitást igénylő feladatok is, melyek mind az önkéntesség témáját járták körül. El kell ismernem, hogy még az indulás előtt is a legnagyobb félelmem nem a távolság volt, hanem az angol nyelv. Szerencsére pár nap alatt ezt a félelmemet is sikerült valamilyen szinten legyőznöm, persze azért még van hova fejlődni, de kezdetnek tökéletes volt.

Van az az élethelyzet, amikor nem tudsz egyről a kettőre lépni és ilyenkor az a legjobb dolog, amit tehetsz, ha kilépsz a komfortzónádból és kívülről próbálod szemlélni a problémát. Számomra ez a portugáliai út ezt jelentette. Csapatépítésként egy közel 200 méteres hasadékon kellett átmászni, ahol szükség volt egymás segítésére, a sziklákon felmászáshoz, illetve a kisebb szakadékokon való átjutáshoz. Enyhe klausztrofóbiásként, illetve sötétben félő emberként ez eléggé nagy kihívásnak ígérkezett, de minden félelmemet legyőzve végigcsináltam. A túra végén egy fennsíkra érkeztünk, ahonnan az egész nemzeti parkot beláttuk. Csodás látvány volt, és számomra kissé szimbolikus is volt:

„Csak akkor tudod igazán észrevenni a körülötted levő világot és csak akkor vagy képes új perspektívából szemlélni az életet, ha túljutsz a korlátaidon.”

Egyik nap Bragaba mentünk városnézésre, ahol egy flash-mob-ot adtunk elő a főtéren, ami persze megint olyan dolog, amire azt hittem, hogy engem lehetetlen lesz rávenni, de tévedtem és nagyon élveztem. Pesten nem gondoltam volna, hogy Portugáliában az utcán, mindenki előtt fogunk táncolni, de mégis J

 Az egy hét alatt számos szakmai program során nagyon sok ismerettel gazdagodtunk az önkéntességgel kapcsolatban és ott és akkor megfogadtam, hogy itthon is folytatni szeretném ezt az irányt. A másik fontos dolog, hogy saját magunkról is sokat tanultunk, hiszen 10 napig távol voltunk a civilizációtól abban az értelemben, hogy nem volt internet, közösségi média. Ez eleinte nagyon frusztrált, mert én aztán erősen a telefonom rabja voltam. Pár nap elteltével már egyáltalán nem hiányzott. Rájöttem, hogy feleslegesen sok időt vett el, miközben az igazi kapcsolatokból kimaradtam. Telefon nélkül több idő maradt beszélgetni, megismerni a többieket, más országok kultúráit stb.

Azzal, hogy életemben először belevágtam egy ifjúsági cserébe, számos korlátomat döntöttem le. Leomlottak a falak és felfedeztem, hogy mennyi számtalan lehetőség adódik az életben, ha élünk vele és belevágunk élvezni az életet.

 A belső korlátok sok mindent elzárnak előlünk. Én például féltem, hiszen még soha nem voltam ilyen külföldi úton és nem fogom megállni a helyem. Ehhez képest a 10 nap alatt folyamatos pozitív csalódás ért. Mindenki segítőkész, kedves, barátságos volt és persze a magyar csapatot is nagyon jóra sikerült összeállítani, ami tovább fokozta a jó hangulatot. Nem bántam meg, egy pillanatra sem, hogy egyből igent mondtam az útra, sőt elkapott az egésznek a hangulata, így ha még adódik ilyen lehetőségem, azonnal igent mondok. (Lilla)

Dániel in EVS I Welcome from Brno!

A Te Is Alapítvány már régóta EVS küldő szervezetként is működik, ezért nagy örömünkre szolgál megosztani veletek következő EVS önkéntesünk, Fuhl Dániel élményeit, aki a csehországi Brno-ban fog önkénteskedni az elkövetkezendő hónapokban. Lelkes beszámolóiből megtudhatjuk, hogy mivel is tölti az időt Dániel Csehországban! :)

Greetings Everyone! I assume, most of my readers will be people I already know, so I keep the introduction part really simple: I am Daniel, 25-year-old, hardcore humanities student (Aesthetics for BA, Central European Studies for MA), and hardcore Ceastral-European (my own portmanteau word for East-Central Europe, similar to Hungarian word of Káeuropa), with some anarchoid-socialist political leanings. Okay that´s actually a quiet informative introduction for one sentence – but anyway, don´t get lost in the details.

So one sunny day, at 30th of September, first time in my life, I arrived in to the capital of Moravia – Brno. After I moved my stuff to my new flat in Hvězdová street – which is literally like 5 minutes away from my workplace – I decided to go out, to do some good old-fashioned wandering around the city. Firstly, I decided to discover the hood where I live: Zábrdovice, the Bratislavská and Francouzská streets, the main road of the district, the Cejl, so shortly, to use the popular local name, the “Bronx of Brno” – although I found this name quiet exaggerated, to be honest, but it´s true, that this district have many attributes of a typical inner-city ghetto. In fact, I actually found many parallels between  Zábrdovice, and Józsefváros, the 8th district (Nyolcker) of Budapest, to such an extent, that I started to call the Cejl as the “Népszínház street of Brno”, or Bratislavská as the “Práter street of Brno”. There are also similarities in the history of these districts: in Zábrdovice, before the Second World War, there were mostly German and Jewish working-class population, whose worked in the local textile factories. During the war the Germans deported the Jews, and after the war the Czechs expelled the Germans, so the whole neighborhood became empty, and there was a shortage of workforce, so the government settled here cheap, mostly unskilled Romani workers from Slovakia. Both districts are generally associated with the high density of Romani population, with crime scene, with heroin usage and so on – a typical public image of urban ghettos, which are actually like a 10 minute walking distance from the heart of the city. On the other hand both districts showing the signs of gentrification, although in different degrees – while some parts of the Nyolcker are now completely transformed to a mixture fancy cafes, and modern business centers, in Zábrdovice only some early birds started to popping up: the neglected century old houses are now mingling with the new, or renovated residences (from where of course the lower-income population was expelled), and around the corners you witnessing the popping up of trendy pubs, vegan bars, Italian cafes and so on – as they said in SoDoSoPa episode of South Park: “From the independent merchants, and unique cafes, to the rustic charm of mixed income crowd” …

Anyway, on the next couple of days I also had time to explore the center of Brno, with the old town and the Špiberk castle. I don´t want go in the details very much – you can read about this part of city in every brochures, and websites for tourists, I just share few notes about my personal impressions.

So the whole city center, with its architecture and city structure, actually have a pure classic kaiserlich und königlich (k.u.k) atmosphere, which forms and interesting blend with the socialist-style paneláks of the suburbs – so a typical East-Central-European city, feels like home, especially for a Hungaroslavic guy like me. But still … every day I´m finding something strangely new at every corner of the city, even the familiar surrounding and culture offers me a multitude of new impressions. Maybe I´m too much a Budapest-centered guy and everything outside Bp. is something remarkably fascinating and new, maybe it´s because of the fact, that although I speak the language quite good, I´m still a foreign stranger … I don´t know … But I stay until next September, so I have enough time to find it out … or to get completely familiar with it.

My next post will be about my actual EVS volunteer work at the Museum of Romani Culture...

Kövesd Dániel kalandjait www.moravianlife.wordpress.com oldalon is!

Ha Téged is vonz a külföldi tapasztalatszerzés, és szívesen lennél EVS önkéntes, ne habozz megkeresni minket evs@teisfoundation.hu címen.